A felvétel tanúsága szerint a robotrepülőgépet Amir Hatami iráni védelmi miniszter leplezte le egy tábornokkal együtt. Az anyagban bemutatják továbbá a robotrepülőgép kilövésének pillanatát több szögből, majd azt, ahogyan a levegőben repül, és látni a vélhető becsapódás pillanatát.
A védelmi tárcavezető szerint a Hoveize névre keresztelt fegyver több mint 1350 kilométer hatótávolságú, és a földön található fix célpontok ellen használható.
Hatami a Hoveize jellemzőjeként említette a gyors előkészítést és reagálást, az alacsony repülési magasságot, a nagy pontosságot a navigációban, a célpont elérését és a pusztítás erejét.
"A repülési tesztet egy 1200 kilométeres tartományban hajtották végre, és sikerült pontosan megcélozni az előre meghatározott célpontokat" - részletezte a védelmi miniszter.
Hatami elmondta továbbá, hogy Iránnak az amerikai szankciók ellenére sikerült megvalósítania ezt a mostani fejlesztést.
Irán ballisztikusrakéta-programja volt az egyik ok, amelyre hivatkozva Donald Trump amerikai elnök tavaly május 8-án bejelentette, hogy kilépteti országát a nagyhatalmak és Irán között ez utóbbi nukleáris programjáról 2015-ben kötött megállapodásból, és újfent szankciókat vezet be Teheránnal szemben. Az iráni hatóságok azonban fenntartják, hogy rakétatesztjei mindössze védelmi és elrettentő jellegűek, és nem hajlandóak tárgyalni e kényes ügyről.
Az EFE spanyol hírügynökség a robotrepülőgép tesztelésének okaként említi az iszlám forradalom negyvenedik évfordulóját.
Iránban pénteken kezdődtek meg az iszlám forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek, amelyek február 11-én, a forradalom végének negyvenedik évfordulóján érik el fénypontjukat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve