A lengyel statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban az ipari termelés 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben a szakértők által várt 1,9 százalék növekedés helyett.
Havi összevetésben a lengyel ipari termelés 6 százalékkal esett, az elemzői várakozásokban szerényebb, 2,8 százalékos csökkenés szerepelt - írta az MTI.
Kapcsolódó
A termelés zsugorodását a szakértők részben azzal hozzák összefüggésbe, hogy idén augusztusban az előző hónaphoz képest két munkanappal, tavaly augusztussal összevetve egy munkanappal kevesebb volt. A másik fontos tényező közé sorolták, hogy lassul Lengyelország legfontosabb kereskedelmi partnere, Németország gazdasági növekedése.
Az idei első nyolc hónapban a lengyel ipari termelés 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ugyancsak a lengyel statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban a termelői árak az elemzők által várt 0,8 százaléknál kisebb mértékben, 0,7 százalékkal nőttek éves összevetésben. Idén júliushoz képest a termelői árak minimálisan, 0,2 százalékkal emelkedtek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve