Az Insider szerint kvázi a fordítottja zajlik a bő egy évszázaddal, az 1920-as években zajló folyamatoknak, amikor megjelentek a felhőkarcolók az amerikai nagyvárosokban. Most ugyanezek a felhőkarcolók a home office miatt elkezdtek kiüresedni, és néhol már el is kezdték átalakítani őket lakóépületekké, de a folyamat lassan halad.
A lap azt írta, hogy a járvány előtt az amerikai nagyvárosokban általánosságban 95 százalékos volt az irodaépületek kihasználtsága, Ehhez képest mára az irodanednegyek néhol egy szellemvároshoz hasonlítanak,
mivel a mutató azóta drasztikusan visszaesett 47 százalékra – aminek súlyos következményei vannak.
Mindez ugyanis kihatással van egyéb dolgokra is a nagyvárosok életében, többek közt például arra, hogy hányan veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket, hogy miként alakul az ingatlanpiac, és hogy az önkormányzatok mennyi adót kapnak az irodabérlések után.
Az Insider mindennek példájaként New Yorkot hozza fel, ahol a kereskedelmi ingatlanok ára 2020-ban mintegy 45 százalékkal esett vissza, és az előrejelzések szerint az árak már nem is fognak visszatérnek a járvány előtti szintre, hanem nagyjából 39 százalékos mínuszban maradnak. Ezen túl az, hogy a belvárosok gazdasági élete visszaesik, a lap szerint még azzal is járhat, hogy felerősödik a bűnözés, és csökken a városban lakók életszínvonala.
Újratervezés
A közeljövőben, e változások fényében sok városban újra kell majd gondolni azt, hogy az ember miként akarja kihasználni a belvárosi épületeket, tereket. Van, ahol ez a folyamat már meg is kezdődött, egyes helyeken önkormányzati támogatások folyósításával próbálják meg újrarendezni a városokat.
Kaliforniában például 400 millió dollárnyi forrást különítettek el egy olyan programhoz, amelynek a kihasználatlan irodaépületek átalakítása a célja.
New York államban ugyancsak 100 millió dollárt szánnak arra, hogy szállodákká alakítsák át ezeknek az épületeknek egy részét.
Budapesten egyébként még kevésbé van jele az ehhez hasonló folyamatoknak. Nemrég például arról számoltunk be, hogy a város egyik részén egy újabb épületmonstrumot húznak fel, amelynek jelentős részét irodákkal tervezik megtölteni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve