A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Júniusban 9,4 százalékos tizenkéthavi inflációt mértek Nagy-Britanniában.
Az MIT idézi az ONS közleményét: a júliusi tizenkéthavi inflációs ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.
A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1982 januárjában, vagyis több mint negyven éve volt a múlt havinál gyorsabb az éves brit infláció, 11 százalék körüli ütemmel. Az ONS szerint a júliusi infláció teljes kosarának átlagán belül az élelmiszerek és az üdítőitalok ára, valamint a közlekedési költségek emelkedtek a legnagyobb mértékben.
Az élelmiszer- és üdítőital-árak a múlt hónappal zárult egy évben 12,7 százalékkal nőttek a júniusban mért 9,8 százalékos emelkedés után. A közlekedési költségek 15,1 százalékkal, a kiskereskedelmi üzemanyagárak 43,7 százalékkal emelkedtek tizenkét hónap alatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve