Az átlagbér Szlovákiában 2022 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest több mint hét százalékkal emelkedett. A növekedés eredményeként a havi átlagfizetés Szlovákiában elérte az 1291 eurót (522 ezer forint) – derült ki a pozsonyi statisztikai hivatal adataiból.
Az emelkedés ellenére a megélhetési költségek gyorsabb ütemben nőttek: az inflációt figyelembe véve a bérek reálértéke az előző évhez képest 4,5 százalékkal csökkent, ami 22 éves rekordnak számít.
Ezúttal sereghajtó a pénzügyi szektor
A legnagyobb mértékű reálbércsökkenés (mintegy tíz százalék) a pénzügyi és biztosítási, illetve a villamosenergia- és gázellátási ágazatokban dolgozókat érintette. A legalacsonyabb nominális átlagbért a vendéglátásban (745 euró, 301 ezer forint), az egyéb tevékenységekben (818 euró, 330 ezer forint) és az építőiparban (909 euró, 367 ezer forint) mérték.
Eközben az egészségügyi dolgozók béremelési javaslatát a szakmai körök nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Önmagában nem a fizetésemelési javaslattal van problémájuk, hanem azzal, hogy szerintük a minisztérium nem veszi figyelembe az álláspontjukat. Ők ugyanis úgy vélik, hogy a bérezés rendezése önmagában nem oldja meg a szlovák egészségügy problémáit.
HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve