A nyugdíjrendszer átalakításának lényege, hogy az állam magához vonja a magánnyugdíjpénztárak állampapír-portfólióját, és a továbbiakban nem teszi kötelezővé a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket. A parlament által elfogadott változtatás szerint 2014. április 1-jétől az embereknek négy hónapjuk lesz arra, hogy eldöntsék, akarják-e, hogy nyugdíjjárulékuk 2,92 százaléka továbbra is a magánnyugdíjpénztárakhoz (OFE) kerüljön. Ha a megadott határidőig nem nyilatkoznak, járulékaik automatikusan az állami nyugdíjbiztosítóhoz (ZUS) kerülnek egy alszámlára.
A jövendő nyugdíjasok két év múlva újragondolhatják, és megváltoztathatják döntésüket. Ezután négyévenként ismét megadják nekik a lehetőséget, hogy döntésüket megváltoztassák. A reform szerint 2014. február 3-tól az állampapírok (ezek jelenleg a nettó eszközérték 51,5 százalékát teszik ki) az OFE-től a ZUS-hoz kerülnek. A magánnyugdíjpénztárak ezután nem fektethetnek be állami adósságpapírokba, de nagyobb szabadságot kapnak a részvényekbe, önkormányzati és vállalati kötvényekbe történő befektetések terén. A lengyel kormány arra számít, hogy a reform eredményeképpen mintegy 8 százalékponttal csökkenhet a jelenleg 58 százalékon álló lengyel GDP-arányos államadósság, és így a kormánynak megnő a költségvetési mozgástere a hűlőben lévő gazdaság ösztönzésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve