Narendra Modi indiai miniszterelnök csütörtökön felszólította az ország lakosait, hogy tartsák be a március 22-én bevezetendő, mindössze egynapos kijárási tilalmat az új típusú koronavírus terjedésének megakadályozására.
znap délután öt órakor az erkélyekről és ablakokból éljenezzenek az egészségügyi dolgozóknak. Az indiai televízióban közvetített lakossági felhívásában hangsúlyozta: az emberek csak a legszükségesebb esetekben hagyják el otthonaikat az elkövetkező hetekben. A 65 éven felülieket pedig felkérte, lehetőleg ne menjenek ki az utcákra - olvasható a portálon.
Mindemmellett igyekezett megnyugtatni az indiaiakat: intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy nem lesz hiány az alapvető szükségleti cikkekből. Mint mondta, stábot hozott létre, amelynek feladata a gazdasági hatások felmérése. Felszólította az embereket, hogy hagyjanak fel a készletek felhalmozásával, ne menjenek rutin vizsgálatokra a kórházakba, és halasszák el a nem feltétlenül szükséges műtéteket.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve