"Nagyon nagy a bizonytalanság" - mondta Reza Moghadam, egy nappal azt követően, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) végrehajtó tanácsa két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot hagyott jóvá Ukrajnának. Ha Kijev elkötelezi magát a mentőcsomagban előírt szerkezetátalakítás végrehajtása mellett, és a kormánynak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, akár további hitelekre és költségvetési megszorításokra is szükség lehet - mondta Reza Moghadam.
Már az IMF-hitel odaítéléséről szóló dokumentum is így fogalmazott: "Ha az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok tartós elmérgesedése csökkentené az exportot, a beruházásokat, valamint a gazdasági növekedést, illetve a költségvetési bevételekhez nagyban hozzájáruló keleti régió feletti ellenőrzés elveszítéséhez vezetne, akkor jelentős mértékben át kell majd alakítani a támogatási programot, ami pótlólagos finanszírozás bevonását is jelentheti Ukrajna bilaterális partnereitől."
A kelet-ukrajnai iparvidékek rendkívül fontosak az ukrajnai gazdaság számára. Kiesésük nagyban visszavetné a költségvetési bevételeket és a beruházási kilátásokat is jelentősen rontaná - figyelmeztetett az IMF.
Donyeck, Luhanszk és Harkiv adja együttesen az ukrajnai GDP 21 százalékát és az ipari termelés 30 százalékát.
Az IMF kockázati forrásnak tekinti az ukrán védelmi kiadások jelentős növekedését is, ami szintén a segélycsomag átalakítását vonhatja maga után.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója szerdán azt mondta, hogy a program sikerét leginkább két tényező veszélyeztetheti, a végrehajtás elmaradása és a politikai kockázat.
"Nagy szükség lenne minden fél együttműködésére az ukrán gazdaság helyzetének megerősítéséhez" - mondta. "Bármi, ami aláássa az ukrán gazdaság erejét, az a program végrehajtását veszélyezteti" - fogalmazott az IMF vezérigazgatója, utalva ezzel a szankciók miatt kialakult politikai csatározásra és gázárakról kirobbant vitára. Ukrajna gázszükségletének túlnyomó részét Oroszország fedezi.
Még nem lehet tudni, hogy a Gazprom végül milyen árat szab Ukrajnának a fölgázért. Az IMF közölte, hogy a 17 milliárdos segélycsomag egy része a 2,2 milliárd dolláros gáztartozás törlesztését és jövőbeni gazvásárlások finanszírozását szolgálja, de hogy pontosan mennyi, azt nem hozta nyilvánosságra.
Oroszország a múlt héten nyújtott be egy 11 milliárd dolláros számlát Kijevnek állítólagos szerződésszegés miatt, és egy újabb 11 milliárdos számlát helyezett kilátásba a korábbi években adott gázárengedmények visszatérítése címén.
Ukrajna lett a színtere az egyik legintenzívebb összecsapásnak Oroszország és a Nyugat között a hidegháború vége óta. A Krím félsziget megszállása óta a nyugati hatalmak azzal vádolják Moszkvát, hogy Kelet-Ukrajnában zavarkeltéssel igyekszik megakadályozni Ukrajna európai közeledését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve