A figyelmeztetést egy hónappal a teljes beutazási tilalom életbe lépése előtt adta ki a külügyi tárca - írja az MTI.
Washington a múlt hónapban - az Észak-Koreában letartóztatott és kényszermunkára ítélt, majd kómában hazaszállított egyetemista, Otto Warmbier halála után - jelentette be, hogy megtiltja állampolgárai észak-koreai utazását. A tilalom szeptember elsején lép életbe.
Kapcsolódó
A rendelkezés értelmében az utazási tilalom alól felmentés kérhető, amelyet azonban csakis "nagyon korlátozott feltételek mellett" adnak meg. A külügyminisztérium egyelőre nem jelezte, hogy mikor hozza nyilvánosságra a beutazási tilalom alóli felmentés feltételeit.
Már korábban is előfordult, hogy az amerikai kormányzat figyelmeztette az Észak-Koreába utazókat, ám utazási tilalmat most először rendelt el. (Juncker bekeményített - megtorlást ígért.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve