Angela Merkel német kancellár jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a Németország történetében először minimálbért vezethetnek be az országban. A 8,5 eurós órabér bizonyos megszorításokkal 2015 elejétől járhat a munkavállalóknak. Németország jelenleg a 28 tagú Európai Unió azon hét országa között van, ahol nincs minimálbér.
Hagyományosan a szakszervezetek és a vállalatokat képviselő szakmai kamarák ágazati megállapodásaitól függött a bérek alakulása. A nagykoalíció konzervatív pártjai, a CDU és a CSU politikusai amellett voltak, hogy ez maradjon így a jövőben is, ám a szociáldemokrata SPD legfőbb választási ígérete volt a 8,5 eurós minimálórabér bevezetése. Enélkül nem írták volna alá a kormányprogramot.
Az SPD munkaerő-piaci kérdésekben illetékes szóvivője, Katja Mast úgy véli, hogy a munkavállalók a minimálbérnek köszönhetően visszanyerhetik korábban elvesztett büszkeségüket. Ez ugyanis nem függ attól, hogy melyik iparágban dolgoznak, és főként attól, hogy az ország keleti vagy nyugati részén élnek-e. Szakértők szerint a minimálbér kedvezően hat a fogyasztói keresletre, ami élénkítheti a gazdaságot.
Várakozások szerint a parlament alsóháza a nyáron kezd tárgyalni a törvényjavaslatról, a felsőház elé pedig szeptemberben kerül a jogszabály. A törvény része, hogy a kezdők, az ideiglenes foglalkoztatottak, a gyakornokok és hat hónapig a hosszú munkanélküliség után visszatérő dolgozók nem jogosultak a minimálbérre. Bizonyos munkaadók, azok, amelyek ideiglenes vagy szezonális foglalkoztatást kínálnak, két évet kapnak az újdonság bevezetésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve