Az ENSZ szakosított szervezetének a világ foglalkoztatási és szociális helyzetét felmérő jelentésének (World Employment and Social Outlook 2015: The Changing nature of jobs) készítői szerint ez ellentmond annak a globális pénzügyi válság idején számos - főleg európai - ország által alkalmazott intézkedésnek, amely során csökkentették a munkavállalók jogi védelmét arra hivatkozva, hogy ez elősegíti a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést.
Steven Tobin, a tanulmány egyik készítője a jelentésről kiadott közlemény szerint elmondta: egyértelmű, hogy a foglalkoztatás körültekintő jogi szabályozása anélkül nyújt védelmet a munkavállalóknak, hogy veszélyeztetné a munkahelyteremtést. Számos fejlődő és feltörekvő ország erősítette a dolgozók védelmét anélkül, hogy ez visszavetette volna a munkahelyek létrehozását - jegyezte meg.
A jelentés szerint az adott ország gazdasági, munkapiaci helyzetéhez nem igazodó, túl laza vagy túl szigorú szabályozás sem jó. Fontos az igazságszolgáltatás megfelelő működése is a jogszabályok betartatására.
Az ILO tanulmányának készítői rámutattak arra is, hogy azon országokban kiegyensúlyozott a munkajogi szabályozás, ahol hatékony társadalmi párbeszéd van a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve