Ziobro a varsói parlament folyosóján az eljárásra vonatkozó újságírói kérdésekre válaszolva rámutatott: a fegyelmi kamarát azért hozták létre, hogy "a kóros jelenségek ellen harcoljon". A miniszter az MTI szerint felidézte a lengyel közvélemény számára ismert korábbi eseteket, például azt, hogy bírákat bolti lopáson kaptak rajta. "Vajon továbbra is feddhetetlen lehet-e egy tolvaj bíró?" - tette fel a kérdést.
Ziobro elmondta: szívesen megkérdezné az EB első alelnökétől, Frans Timmermanstól, hogy kétségbe vonva a fegyelmi kamara létrehozását, "valóban vissza akarja-e állítani azt a szabályozást, amely megvédi a bűnöző bírákat".
Timmermans szerdán úgy vélte: a fegyelmi kamara elsődleges célja, hogy fokozzák a bírák feletti politikai ellenőrzést. Ziobro erről azt mondta: a kamara azon lengyelországi bírói testületek egyike, amelyeket a nagyrészt a parlament által megválasztott országos igazságszolgáltatási tanács jelöl meg. Így a kamara "sokkal kevésbé függ politikai tényezőktől, mint például Németországban", ahol a szövetséges bíróságok tagjait a politikusok választják meg - mondta el Ziobro.
A tavaly szeptemberben a lengyel államfő által beiktatott, tíztagú fegyelmi kamara az év végén tartotta meg első nyilvános ülését. A testület az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve egyenesen a törvényt sértő kihágásokkal foglalkozik, függetlenül az esetleg párhuzamosan zajló büntetőügyi eljárásoktól.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve