Vitalij Csurkin, Oroszország ENSZ-nagykövete úgy véli, hazája győzött azon a szavazáson, amelyen a világszervezet tagországai 100-11 arányban illegálisnak ítélték a Krím félsziget orosz csatlakozásáról lebonyolított március 16-ai népszavazást - jelentette a Moscow Times. Az ENSZ közgyűlésének 193 országa közül 24 nem vett részt a voksoláson, 58 pedig tartózkodott.
Az orosz diplomácia először meg akarta hiúsítani a szavazást, mondván: a feltett kérdés eleve konfrontációt szít Oroszországgal szemben, továbbá semmi értelme nincs. Erre az érvelésre, Bolívia, Észak-Korea, Fehéroroszország, Kuba, Nicaragua, Örményország, Szíria, Szudán, Venezuela és Zimbabwe bizonyult fogékonynak, ezek szavaztak Oroszországgal együtt a határozat ellen.
Csurkin hozzáadta ehhez még a tartózkodókat és a nem szavazókat is, így megállapíthatta, hogy az ENSZ tagállamainak majdnem fele nem támogatta a döntést, ami szerinte az orosz álláspont támogatásának jele - idézte a diplomatát az AP. Ez nagyon bátorító tendencia szerinte, ami egyre erősebb lesz.
Andrij Descsicja ukrán külügyminiszter szerint azonban Moszkva elszigetelődött a szavazáson. Az országa álláspontját támogató szavazatok a világ minden sarkában lévő országoktól érkeztek, ami azt bizonyítja, hogy a Krím elfoglalása nem egy egyszerű regionális konfliktus. Samantha Power, az USA ENSZ-nagykövete Twitter-üzenetében azt írta, hogy a határozat elfogadása világossá tette: az országhatárok nem pusztán javasolt elválasztó vonalak az államok között.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve