A genfi székhelyű intézet azzal számol, hogy globálisan a tavalyi 5 százalék után idén és jövőre egyaránt 4,9 százalék lesz a munkanélküliségi ráta, ami 2017-ben 5,1 százalék volt - írta az MTI.
Az ILO előrejelzése szerint globálisan tavaly 172 millió volt a munkanélküliek száma, ami idén és jövőre egyaránt egy-egy millióval nő.
A jelentés szerint "a világon tavaly 3,3 milliárd foglalkoztatott volt, többségük nem megfelelő munkakörülmények között dolgozott, és nem volt biztonságban sem a munkahelyük, sem pedig a bérük".
A jelentés összeállítói szerint "a globálisan foglalkoztatottak közül tavaly mintegy 700 millió ember rendkívüli vagy mérsékelt szegénységben élt".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve