Egy brit pár, Les és Sally Page példáján érzékelteti a nyugdíjasok ázsiai letelepedésének előnyeit és hátrányait a CNBC cikke. Az 59 éves Sally elmondása szerint nem tervezték, hogy visszavonulnak, ám öt évvel ezelőtt a thaiföldi Ko Samui-szigeten nyaraltak, amelybe néhány nap alatt beleszerettek. Mágikusan vonzotta őket ez a környezet, ezért a korai nyugdíjba vonulás mellett döntöttek, és elköltöztek Ko Samuira.

A szigeten egy három hálószobás, úszómedencés villában élnek és hetente többször vendéglőben esznek. Havi összkiadásuk 1500 font (530 ezer forint), ám az asszonyka elmondása szerint könnyen ki tudnának jönni hetente egy százasból (35 ezer forint) is. Ezzel szemben Nagy-Britanniában havi 2000 fontból éltek, és ebben nincs benne a gyakori vendéglői étkezés és az úszómedence fenntartása. Más Ázsiában letelepült nyugdíjas britek arról számolnak be, hogy sokkolja őket, amikor haza látogatva összehasonlítják az árakat. Szülőföldjükön minden sokkal drágább.

Édes élet

A varázslatos környezet és az olcsóbb élet mellett az is vonzza a nyugati nyugdíjasokat, hogy Délkelet-Ázsiában sokkal többféle programot csinálhatnak maguknak, lassúbb, könnyebb életmódot élhetnek, mint amilyenben odahaza részük volt. Megengedhetnek maguknak olyasmit, amit otthon nem: például rendszeresen masszázsra járhatnak, ráadásul nem kell helyi adót fizetniük. A bevándorlási adatok arról tanúskodnak, hogy egyre több brit, német és amerikai ismeri fel az Ázsiába költözésben rejlő lehetőségeket.

A három országból összesen 35 ezer ember nyújtott be nyugdíjasoknak szóló letelepedési kérelmet Thaiföldön 2011-ben. Idén év végéig várhatóan 45 ezren teszik ugyanezt - mondja Sasha Nugent, a brit Caxton FX devizakereskedő cég elemzője. A szakértő tapasztalatai szerint Thaiföld és Szingapúr a két legnépszerűbb célország.

Összességében olcsóbb

Nugent elmondása szerint Szingapúr annak ellenére nagyon keresett, hogy az ingatlanok bérlése vagy megvásárlása többe kerül, mint Nagy-Britanniában. Ezt ugyanis ellensúlyozza, hogy a közlekedés jó és olcsó, az ország pénzügyileg stabil, a bankrendszer kiváló és a kulturális élet nagyon gazdag. Nem minden papsajt azonban.

Az egészségbiztosítás 70 éves kor fölött, amikor az orvosi kiadások megugranak, nagyon drága. Thaiföldön nem okoz gondot felkeresni egy orvost, ha valakinek valami kisebb baja van, ám egy hosszabb kórházi kezelés kiürítheti a családi kasszát. A helyi szupermarketekben kapható importtermékek drágák, egyes brit letelepülők különösen rosszul vették tudomásul, hogy sokat kell fizetniük a szeszes italokért.

Végül, de nem utolsó sorban az idős emberek lakóhelyválasztásában különösen fontos szerepet játszik a közbiztonság. Volt, aki a Fülöp-szigeteket ezért húzta le letelepedési listájáról, mert ezen a téren rosszabb feltételek nyújt, mint más délkelet-ázsiai országok. A közlekedés nyugati szemmel nézve enyhén szólva kaotikus: a helyiek körében bocsánatos vétségnek számít az ittas vezetés.