A kisebb érdeklődést azzal magyarázták, hogy Németországban, Olaszországban és Nagy Britanniában lassult a gazdaság, és ezen országok polgárai adják a Horvátországban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák egyharmadát.
A kereslet apadása más mediterrán térségeket is érint, kivéve Törökországot - írta a lap, amely szerint a foglalások elmaradása csak egy része annak a problémának, amely a horvát idegenforgalmi szektort sújtja.
Az újság az ország idegenforgalmi bevételéből 40 százalékkal részesedő cégek között végzett legújabb felmérésre hivatkozva állapította meg, hogy a működésüket tovább nehezíti a munkaerőhiány és a kedvezőtlen üzleti klíma.
A tanulmány szerint, bár a vállalatok a tavalyihoz hasonló forgalmat várnak, akár 7 százalékkal magasabb bevétellel, a költségek 8,6 százalékkal nőnek, ezért idén 20 százalékkal kevesebb beruházásra lehet számítani, főleg a szállodaiparban.
Veljko Ostojic, a horvát idegenforgalmi egyesületek (HUT) elnöke szerint a szállodaipar azzal szembesült, hogy nő a munkaerőköltség, ezért csökken a nyereség. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a szakácsok, felszolgálók, recepciósok és takarítók nettó bére továbbra is 30 százalékkal nagyobb Szlovéniában és 97 százalékkal Ausztriában. A beruházás és a minőség a kulcsválasz minden piaci változásra.
Horvátországot tavaly rekordszámú, 19,4 millió turista látogatta meg, 6,5 százalékkal több, mint 2017-ben. Összehasonlításképp Görögországra 33, Törökországra közel 40 millióan voltak kíváncsiak - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve