Lam sajtótájékoztatóján felszólította külföldi bírálóit, ismerjék el, hogy a negyedik hónapja tartó, fokozódó erőszakkal kísért tüntetéssorozat már nem "békés mozgalom a demokráciáért". Hangsúlyozta, hogy a kínai hadsereg beavatkozásának kérelmezését a hongkongi alkotmány lehetővé teszi számára. Nem árulta el azonban, hogy milyen körülmények között folyamodna ehhez - olvasható az Indexen.
"Még mindig határozottan úgy érzem, hogy magunknak kell megtalálnunk a megoldást. A központi (pekingi) kormány is azon az állásponton van, hogy Hongkongnak saját magának kell rendeznie a problémát, de ha a helyzet súlyosbodik, semmilyen eshetőség nem zárható ki" - mondta Lam sajtótájékoztatóján.
A Kínához tartozó, de nagyfokú önállóságot élvező városban áprilisban kezdődött a tüntetéshullám, a demonstrálók eleinte a kiadatási törvény módosítása elleni tiltakoztak, majd a tömeges felvonulások demokratikus reformokat követelő, az erősödő pekingi befolyást elutasító és a kormányzó távozását követelő tiltakozásokká nőtték ki magukat. A tüntetések gyakran erőszakba torkollottak, komoly forgalmi fennakadásokat és súlyos gazdasági károkat okozva a hét és fél milliós nagyvárosnak. A rendszer bírálói attól tartanak, hogy a kormányzó emiatt rendkívüli intézkedéseket hoz, és kérni fogja a kínai hadsereg beavatkozását.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve