Hollandia a jelenlegi fegyverkészleteiből mindent Ukrajnának adományozott, és most új fegyvereket készül rendelni a gyártóktól - mondta a miniszter.
Az iparnak fegyvereket kell szállítania Hollandiának és Ukrajnának, és ezt nekünk kell finanszíroznunk - idézte a védelmi miniszter szavait az NlTimes. Hollandia eddig több mint 210 millió euró értékben szállított katonai felszerelést Ukrajnának, a többi között tarackokat, de az új darabok sokkal drágábbak lesznek.
A miniszter szerint a védelmi iparnak "élelmesebben" kell működnie, hogy a lehető legerősebben támogassák Ukrajnát a harcokban. A gyártósorokat be kell indítani és folyamatos működésben kell tartani. Hozzátette, hogy megoldásokat kell keresni az olyan problémákra, mint a nyersanyag-és munkaerőhiány továbbá a beszállítóláncok zavarai.
A holland kormány honlapján közzétett információk szerint Ollongren hétfőn, kijevi látogatása során, ígéretet tett, hogy kormánya továbbra is támogatja Ukrajnát. Múlt szombaton például 90 holland katona indult az Egyesült Királyságba, hogy alapvető harcászati kiképzést nyújtsanak ukrán katonáknak. Az ország emellett 65 millió eurót különít el segélyekre és beruházásokra Ukrajnában. További 10 millió eurót fordítanak az aknák és egyéb robbanóanyag-maradványok felszámolására irányuló projektekre - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve