A Het Laatste Nieuws című belga napilap arról számolt be névtelenséget kérő források alapján, hogy a párt számos tagja azt szeretné, ha a Belgiumba múlt hétvégén visszatért Puigdemont is felkerülne az EP-listára.
"Saját pártja listáján rendkívül csekély az esély a megválasztására, a miénken azonban könnyedén bekerülhetne" - mondta egy neve elhallgatását kérő illetékes.
Kapcsolódó
A lap értesülései szerint az ügyben még nem született hivatalos párthatározat, az N-VA azonban már megkereste a katalán politikust, hogy érdekelné-e a lehetőség.
Puigdemont-t a Katalóniában tavaly októberben tartott, alkotmányellenes népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A referendumot követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet és leváltotta a katalán kormányt. A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a katalán vezetés több korábbi tagja ellen.
Puigdemont több társával Belgiumba menekült, a spanyol hatóságok azonban európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük. A volt elnököt ennek alapján őrizetbe vették Németországban, ahol a bíróság végül úgy döntött, hogy lázadás miatt nem lehet kiadni, de a hűtlen kezelés miatt igen. Azóta visszavonták az európai elfogatóparancsot, így Carles Puigdemontot nem fenyegeti őrizetbe vétel Spanyolországon kívül.
A fotó forrása: AFP/John Thys.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve