Muhammadu Buhari elnök kormánya még csak 8 hónapja van hatalmon, de már most külső segítségre szorul, a kért 3,5 milliárd dollár vészhelyzeti hitelből a költségvetésre nehezedő nyomást szeretnék enyhíteni. Jelenleg az ország költségvetésében mintegy 15 milliárd dollárnyi hiány tátong, a deficitet az elmúlt időszakban az olajárak zuhanása mellett a beruházások növekvő szintje is emelte, Nigériai ugyanis fiskális oldalról is igyekezett támogatni a lassuló gazdaságot - emlékeztet a portál.
A befektetők Nigéria, és más erősen olajkapcsolt gazdaság esetében a közelmúltban igen pesszimistává váltak, azt követően, hogy Azerbajdzsán tárgyalásokat kezdett a Világbank és az IMF küldöttségeivel egy vészhelyzeti támogatásról.
Nem tesz jót az egyoldalú függőség
Nigéria Afrika legnagyobb gazdasága, az olajár esés nagyon érzékenyen érinti, az olajexportból származó bevételek az ország devizás bevételeinek több mint 90 százalékát adják, a mostani költségvetés pedig 38 dolláros olajárra van tervezve. A romló gazdasági folyamatok közepette az ország devizatartalékai meredeken apadnak, 2014 elején még 40 milliárd dollár felett volt a tartalékok szintje, ami mostanra 30 milliárd dollár alá csökkent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve