Meghátrálásra késztettek a tiltakozók egyes bankokat és alapkezelőket, amelyek mezőgazdasági terményekbe fektető befektetési alapokat és tőzsdén kereskedett alapokat (ETF-eket) értékesítettek. Főként Németországban indult erős kampány a mezőgazdasági befektetések ellen, amely a különböző társadalmi szervezetek, mint a Food Watch, az Oxfam, vagy a World Development Movement, illetve egyes politikusok szerint jelentősen hozzájárultak a kukorica, szójabab és búza árának megugrásához. A legfontosabb élelmiszer- és takarmánynövények extrém drágulása ugyanis élelmiszerválságot okozhat egyes feltörekvő országokban, ez pedig a kampányolók szerint részben a spekulánsok bűne.
A hírnevük megőrzése érdekében ötödikként az osztrák Volksbank jelentette be, hogy egyrészt bezárják jelenlegi élelmiszer alapjaikat, másrészt nem is indítanak több hasonló befektetési fókuszú alapot. Korábban hasonló bejelentést tett a nyersanyag alapok legnagyobb európai szolgáltatója, a Deutsche Bank, a Commerzbank, a DekaBank és a Landesbank Baden-Württemberg is.
A bankok és alapkezelők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ahogy arra korábbi IMF és FAO tanulmányok is rámutattak, a spekulatív vásárlások nem befolyásolták érdemben az élelmiszer árakat, azokat főként a kereslet-kínálati viszonyok alakították. A jelenlegi áremelkedés főként a több mint 50 éve nem tapasztalt amerikai aszály okozta terméscsökkenés eredménye.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve