A Fehér Házban március 17-én folytatott megbeszélés utáni sajtótájékoztatón a német kancellár és az amerikai elnök is beszámolt arról, hogy tárgyaltak a védelmi kiadásokról. A német álláspont ismert, a berlini vezetés a NATO keretében kötött megállapodásoknak megfelelően elkötelezett a Bundeswehr - a német hadsereg - erősítése mellett, és erre továbbra is több forrást biztosít.
Azonban a NATO nem ismeri a tartozásokat nyilvántartó számla intézményét, és tévesek a beszámolók, amelyek szerint Donald Trump egy konkrét összegről szóló számlát nyújtott volna be Angela Merkelnek - mondta Steffen Seibert.
A The Sunday Times című vasárnapi brit lap szerint az amerikai elnök átadott a kancellárnak egy 300 milliárd fontról (több mint 10 ezer milliárd forintról) szóló számlát. Washington számításai alapján Németország a kamatokkal együtt ennyivel költött kevesebbet védelemre 2002 óta, amikor először vállalta, hogy védelmi kiadásait a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összegre emeli.
A brit lap egy név nélkül nyilatkozó német kormánytagot idézve azt írta, hogy Donald Trump lépése "felháborító" volt és a német fél megfélemlítését célozta, de Angela Merkel "higgadtan fogadta az ügyet és nem válaszol az ilyen provokációkra".
A találkozó másnapján Donald Trump egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy Németország "óriási összeggel" adós, és jóval több pénzt kellene fizetnie az Egyesült Államoknak a "nagyszabású és rendkívül drága védelemért".
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a bejegyzésre reagálva közölte, hogy Németországnak nincs tartozása a NATO-val szemben. Kiemelte, hogy "hibás elképzelés lenne kizárólag a NATO-ra vonatkoztatni a következő évtized közepére elérendő, katonai kiadásokra vonatkozó két százalékos célkitűzést", mert az ENSZ békefenntartó misszióihoz, az európai uniós missziókhoz és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harchoz adott hozzájárulás is része a védelmi kiadásoknak.
Németország védelmi költségvetése az idén 37,004 milliárd euró, ami ugyan csaknem 8 százalékos növekedés a 2016-os 34,287 milliárd euróhoz képest, de csak a GDP 1,2 százalékát teszi ki - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve