Harry - a 95. életévében járó II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt március végén gyakorlatilag kivonult a brit királyi családból. Sussexi hercegi, valamint hercegnői címüket megtartották ugyan, de a monarchia hivatalos programjaiban a továbbiakban nem vesznek részt, közpénzellátmányt nem vesznek igénybe és az uralkodót sem képviselik hivatalos fórumokon.
A házaspár Kaliforniában telepedett le.
Gyermekük megszületése előtt költöztek a londoni Kensington-palotából a Frogmore Cottage rezidenciára, amelyet azonban meglehetősen leromlott állaga miatt előzőleg jelentős felújítási munkálatokkal kellett lakhatóvá tenni. A renoválás költsége miatt Harryt és feleségét annak idején komoly bírálatok érték.
A herceg szóvivőjének hétfői bejelentése szerint ugyanakkor Harry megtérítette az összeget, amelyet a monarchia fenntartásának költségeit fedező állami apanázs, a Sovereign Grant számlájára fizetett be. Ez azt jelenti, hogy a királyság finanszírozására a költségvetésnek ennyivel kevesebbet kell fordítania a jelenlegi pénzügyi évben.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Frogmore Cottage a továbbiakban is Harry és Meghan nagy-britanniai rezidenciája lesz.
A házaspár január elején jelentette be teljesen váratlanul, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné kíván válni és a jövőben idejük nagy részét Amerikában töltik. Harry és Meghan - miután ezentúl nem számít a brit királyi család dolgozó tagjainak - az Ő Királyi Fensége megszólítást sem használja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve