A Lengyelországban nyitott nyugdíjalapoknak (OFE) nevezett magánnyugdíj-pénztárak három év alatt, 2009 március végétől 2012 március végéig 31,1 százalékot hoztak tulajdonosaiknak.
Vezetőik szerint ez egyértelműen bizonyítja, hogy érdemes ezeket választani, még akkor is, ha rövid távon kedvezőtlenebb lehet a kép. Tavaly például, amikor a WIG varsói tőzsdeindex 20, a kis- és középvállalatok részvényárfolyama 30 százalékot zuhant, az OFE-k 5 százalékos mínusszal zárták az évet. Ilyen azonban a magánnyugdíj-pénztárak 12 éves lengyelországi történelmében mindössze másodszor fordult elő, és a számlatulajdonosok még így is sokkal jobban jártak, mintha a tőzsdén próbáltak volna szerencsét.
Természetesen vannak különbségek az egyes pénztárak között is. A legjobban az ING-nek ment, amelynek hozama 33,7 százalékos volt a vizsgált három év alatt, a második helyen a Pekao végzett 33,5 százalékkal, a bronzérmes az Amplico 32,4 százaléka. Azonban még a leggyengébben teljesítő Pocztylion is 27,6 százalékot hozott, míg az őt épp csak megelőző Aegon 28,8-at.
A válság új hulláma azonban a magánnyugdíj-pénztárakat is elérte - most márciusban 0,7 százalékot vesztettek, de mint ismételten hangsúlyozták, itt a sok éves trendejk a fontosak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve