Onidának a rádiócsatornán elhangzott kijelentései szerint a köztársasági elnök által szombaton kinevezett tíz "bölcs" munkája "valószínűleg felesleges", csupán arra jó, hogy "lefedje az átmeneti időszakot a sikertelen kormányalakítás és az új államfő április 15-én kezdődő megválasztása között".
Onidát, az olasz alkotmánybíróság volt elnökét az IlSole24Ore gazdasági napilap rádiója tréfálta meg: egy hangimitátor Margherita Hack csillagász, ismert olasz tudós hangját utánozva hívta fel telefonon, s a "bölcsek" munkája felől érdeklődött.
A "bölcs" azt is elmondta, hogy az új államfő vagy "újabb kormányalakítási kísérletet tesz, vagy feloszlatja a parlamentet, amit a távozó Napolitano nem tehetett meg".
Onida hozzátette, hogy az ő államfőjelöltje Giuliano Amato volt kormányfő. Beszélt Silvio Berlusconiról a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnökéről is, aki "csak védettséget akar, öreg, és remélhetőleg úgy dönt, hogy inkább az öregkorát élvezi és békén hagyja az olaszokat".
A PdL Onida lemondását követelte. Onida közleményében "naivnak" nevezte magát, majd bocsánatot kért Napolitanótól és Berlusconitól, de nem mondott le.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve