A nemzetközi szervezetek (Európai Bizottság, Európai Központi Bank, Nemzetközi Valutaalap) képviselői hetek óta Görögországban tartózkodnak, hogy megvizsgálják, hogyan halad a reformok megvalósítása. Amennyiben mindent rendben találnak, Görögország megkaphatja a következő, 8,8 milliárd eurós hitelrészletet.
Az eurózóna pénzügyminiszterei tegnap Dublinban találkoztak. Bár a találkozó központi témája azonban ezúttal Ciprus volt, Görögországról is szó esett. Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter a találkozó végét követően Görögországgal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a következő hitelrészlet kifizetéshez szükséges feltételek közül még nem teljesült minden feltétel. Közben görög rádió és televíziós csatornák arról számoltak be, hogy hamarosan véget érhetnek a trojka és a kormány közötti egyeztetések.
A következő hitelrészlet kifizetésének egyik legfontosabb feltétele a közalkalmazottak számának csökkentése, ami Antonisz Szamarisz mai nyilatkozata alapján egyáltalán nem kizárt. "Az alkotmány lehetőséget ad a közalkalmazottak száménak csökkentésére, mégpedig olyan esetekben, amikor az illető pozíciója megszűnik - mondta Szamarisz az Imerisia nevű görög lapnak adott interjúja során. A trojka elvárása, hogy 2015-ig 150 ezerrel csökkentsek a közalkalmazottak számát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve