A magyarországi március 15-i békemeneten az idén is több száz lengyel vett részt, akik már 13-án elindultak, hogy az ünnepi előkészületekben is részt vehessenek - írja az onet.pl a magyarországi ünnepségekről szóló, sok fotóval illusztrált beszámolójában. A cikkből az is kiderül, hogy a tengernyi lengyel zászlókon magyar feliratok voltak például az "Isten áldd meg a magyart!" idézettel.
A tudósítás idézi a budapesti lengyel nagykövetség tanácsosát, aki felolvasta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök üdvözlő levelét. A kormányfő emlékeztetett azokra a pillanatokra, amikor a lengyel-magyar testvériség az 1849-as népek tavaszának védelmében szövődött, majd a szolidaritásra a kommunista rezsimmel elleni harcban. Morawiecki felhívta a figyelmet arra, hogy március 23-án Veszprémben magyar-lengyel barátság napjai lesznek, amely szintén a két nép példa nélküli barátságának és kölcsönös tiszteletének bizonyítéka.
Az onet.pl idézi Orbán Viktor miniszterelnök elismerő mondatait, amelyeket a lengyeleknek címzett: "Lengyelország és Magyarország egysége az erő forrása. Ha Lengyelország erős, akkor Magyarország nem fog meghajolni, ha Magyarország erős, segíthet lengyel barátainak". Ezekért a szavakért voltak hálásak a demonstráció lengyel résztvevői.
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve