Több mint fél évszázados elhanyagolás után 14 milliárd zlotys (1035 milliárd forint, több mint két budapesti 4-es metró ára) fejlesztési programot indít a lengyel kormány, amelyet lengyel vízmegtartási programnak is is nevezhetünk - adta hírül a Business Insider Polska.
A program kiterjed a mezőgazdaság vízellátásának segítésére, az árvizek megelőzősére, az erdővédelemre és az elektromos áramot termelő erőművek vízszükségletének biztosítására.
Kapcsolódó
A végrehajtás már 2020-ban elkezdődhet és legalább 2027-ig tarthat, ám ezt a határidőt meg lehet hosszabbítani 2030-ig. Következésképpen három kormány illetékes minisztereinek is folytatniuk kellene az elődeik megkezdett munkáját, ezért igen alaposan elő kell készíteni a teendőket. Várhatóan 94 jól elkülönült beruházást indítanak a program égisze alatt és 1550 különböző projektet hajtanak végre. Összesen harminc víztároló építését tervezik.
Lengyelországban az elmúlt időszak 30 Celsius-fokos hőmérsékletű napokat hozott, ami ott rendkívüli hőségnek számít. Emiatt szokatlanul sokat használták a légkondicionálókat, ami növelte az energiafogyasztást, miközben az elektromos erőművek vízellátásával a folyók alacsony vízállása és magas hőmérséklete miatt gondok voltak. A Visztula például varsónál mindössze 44 centiméter volt, ami drasztikusan alacsony.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve