Kedd reggelre az ukrán csapatok már több mint 6 ezer négyzetkilométert foglaltak vissza az orosz ellenőrzés alól – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számolt be legfrisseb videoüzenetében, de - az Euronews hírtelevízióbeszámolója szerint - azt nem árulta el, hogy mely ukrán városokat és falvakat szabadították fel.
Az orosz hadsereg korábban elismerte, hogy csapatainak el kellett hagyniuk a Harkiv környéki Balaklija, Izjum és Kupjanszk kulcsfontosságú városokat. Oroszország most már csak a régió egy kis keleti részét ellenőrzi.
“ Az oroszok elkezdtek menekülni" – mesélte a hírtévének egy Izjumban élő asszony. Éjjel fél kettőkor kezdődtek a lövések. Fegyújtották azokat a helyeket, ahol állomásoztak. Eltüntették a nyomaikat. Ebből értettük meg, hogy vége.”
“ Tegnap még az oroszok, ma reggel már az ukránok – teszi hozzá a szintén izjumi idős férfi. Közölte: "Az, hogy boldog vagyok nem fejezi ki az érzelmeimet. Erre már nincsenek is szavak.”
Kijev szerint az ukrán hadsereg 24 óra alatt több mint 20 települést szabadított fel. Katonai szakértők úgy vélik, hogy a háború kitörése óta ez volt a legjelentősebb orosz katonai visszavonulás a főváros, Kijev közelében március végén végrehajtott sikertelen hadjárat óta. Az önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki és Donyecki Népköztársaságok erői, valamint az orosz csapatok azt állítják, hogy Lyman városát továbbra is ellenőrzésük alatt tartják. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kitart amellett, hogy az ukrajnai katonai műveletek addig folytatódnak, "amíg az eredetileg kitűzött összes feladatot" nem teljesítik.
Az orosz erő az elmúlt napokban csapásokat hajtottak végre azokon a területeken, amelyeket Ukrajna visszafoglalt. Kijev szerint a támadásokban négy civil meghalt, és 11-en megsebesültek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve