Az unió statisztikai hivatala kedden közölte, hogy az EU-ban júniusban 0,8 százalékkal, ezen belül az euróövezetben 0,7 százalékkal nőttek az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest. Májusban mind az EU egészében, mind az eurózónában 0,6 százalék volt az áremelkedés üteme.
Tavaly júniushoz viszonyítva azonban az ipari termelői árak az unióban 2,9 százalékkal, az eurózónában pedig 3,1 százalékkal estek.
Az EU egészét tekintve az energiaszektorban 2,8 százalékkal, a tőkejavak és a nem tartós fogyasztási cikkek csoportjában 0,1 százalékkal mentek föl az ipari termelői árak, míg a tartós fogyasztási cikkek árszintje nem változott. Az energiaszektort leszámítva az ipar egészében 0,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak.
Ciprus kivételével nőtt az ipari termelői árindex, a legnagyobb mértékben, 2,6 százalékkal Hollandiában, majd Dánia (2,5 százalék) és Spanyolország (1,8 százalék) következik.
Az Eurostat statisztikái szerint Magyarországon júniusban az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek, tavaly júniushoz viszonyítva pedig 4,1 százalékkal csökkentek a belföldi ipari termelői árak.
A KSH azt közölte, hogy júniusban a belföldi ipari termelői árindex 4 százalékkal maradt el a tavaly júniusi szinttől.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve