Az Ekathimerini című görög lap internetes oldalán megjelent információk szerint a Demokratikus Baloldal nevű párt csatlakozna a kormánykoalícióhoz, de nem adna minisztert a kormányba. Korábbi hírek szerint a párt olyan kabinetet akart, amely részben technokrata-szakértő miniszterekből állt volna. A Demokratikus Baloldal emellett úgy véli, hogy a 2014-es európai uniós választásokig kellene hivatalban maradnia a most felálló athéni vezetésnek.
A kompromisszumos javaslatot állítólag 70 százalékos többséggel fogadta el a párt központi bizottsága. A hír szerint a párt támogatásának feltétele, hogy néhány hozzá közel álló, de nem párttag szakember tagja legyen a kormánynak.
A lap szerint várhatóan magyar idő szerint délben jelentik be az Új Demokrácia-Paszok kormány megalakulását. A kormányfő az előbbi vezére, Antonisz Szamarasz lesz, a pénzügyminiszter a Görög Nemzeti Bank elnöke, Vaszilisz Rapanosz lehet.
Helyettesének Chrisztosz Sztaikurasz közgazdász professzor, a párt szakértőjét szemelték ki - ő felelne az állami bevételekért. A kormány pénzügyi tanácsadó csoportjának tagja lehet még Jannisz Szturnarasz az IOBE gazdaságkutató intézet vezetője.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve