A román nemzeti bank adatai szerint legutóbb 2014 szeptemberében volt magasabb a kamatszint, akkor 3,10 százalékon állt - írta az MTI.
Csütörtökhöz képest 0,14 százalékkal emelkedett a kamatláb, amely alapvetően meghatározza a lejalapú változó kamatú hitelek törlesztőrészletét.
A kamatszint tavaly szeptembertől kezdett el gyors ütemben emelkedni, akkor még 1 százalék alatt volt, idén áprilisban lépte át a 2 százalékot.
A hat hónapos bankközi kamat is 3,17 százalékra emelkedett az előző napi 3,07 százalékról. Ez több mint négyéves csúcsot jelent, legutóbb 2014 májusában járt ilyen magasan.
A kamatemelkedés elemzők szerint összefügg azzal, hogy Romániában ötéves csúcsra emelkedett az infláció, amely májusban elérte az 5,41 százalékot.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve