A német szövetségi statisztikai hivatal szerdán azt közölte, hogy a májusi infláció 1,5 százalék volt az áprilisi, több mint két éve a legalacsonyabb 1,2 százalék után. Ez megegyezett a hivatal május végén közölt előzetes számaival.
A májusi infláció növekedését elsősorban az élelmiszerek 5,4 százalékos drágulása, és ezen belül különösen a zöldségek és a gyümölcsök 12,1, illetve 9,2 százalékos áremelkedése váltotta ki, amit a szokásosnál hűvösebb időjárás okozott. Áprilishoz képest 0,4 százalék volt az infláció májusban. Az uniós módszertan alapján számított infláció (HICP), amelyet az ECB kamatdöntésekor figyelembe vesz, 1,6 százalék volt, az előzetesen közölt 1,7 százalékkal szemben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve