A 25 fős büro tagjait szombaton választották meg, a szűkebb testületbe maga az elnök nevezte ki Gyárfás Tamást.
A sportvezető megjegyezte, a világbajnokság első hetét követően rendkívül elégedettek mindennel.
Kapcsolódó
Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója hozzátette, a nyíltvízi úszó, a műugró és a szinkronúszó versenyek olyan sikeresek voltak, hogy nagyon magas elvárásokat állítottak a következő világbajnokság szervezői elé, melyeket nehéz lesz teljesíteni - írja az MTI.
Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elmondta, Magyarország eddig sikeresen vizsgázott a beugró házigazda szerepkörében. Kifejtette, az eddigi versenyeket, több mint 180 ezer néző tekintette meg a helyszínen, rendkívül népszerű volt a szinkronúszók városligeti helyszíne, de a vízilabda-mérkőzések is közel telt ház előtt zajlottak. A nézőrekordot a férfi műugrók toronyugró döntője tartotta nyolcezer nézővel, egészen vasárnap délelőttig, amikor is az úszók előfutamait már több mint tízezren szurkolták végig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve