Cápát láttak a turisták a görögországi Paxoszon - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. A szerbiai turisták körében népszerű nyaralóhelyen látott cápáról a GrčkaInfo Facebook-oldalon osztottak meg felvételeket. Az Erimitosz strandon a szemtanúk szerint kékcápát láttak, s ugyan a nyílt tengeren él, gyakran egészen a partig elúszik.
A kékcápa ragadozó: nagyobb halakat (köztük kisebb cápákat), kalmárokat, rákokat, teknősöket, emlősöket (főleg fókákat és delfineket) dögöket és hulladékot eszik; az emberre is veszélyes, igaz, ritkán támadnak emberre. Tápláléka megszerzéséhez nagy területeket kalandoz be; állandó területe nincs. Megjelölt példányokat vizsgálva megállapították, hogy hetente ezer kilométernél is többet tesz meg.
Az adatok szerint 1580 és 2013 között kékcápa mindössze 13 alkalommal támadott meg embert, négy támadás végződött halállal. A Facebook-oldalon terjedő hír szerint a szóban forgó cápa még bébi. Nemrégiben magyar turisták is találkoztak kellemetlen medúzákkal a tengerben Görögországban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve