A helyi belügyminisztérium tájékoztatása szerint Athén arra kérte az uniót, hogy mozgósítsa polgári védelmi mechanizmusát, gyorsreagálású szolgálatát, és segítségükkel a bevándorlók fogadásához és ellátásához biztosítson személyzetet, küldjön egészségügyi eszközöket, gyógyszereket, ruhákat és más felszereléseket. Görögország korábban is kérte már az EU polgári védelmi rendszerének segítségét, akkor az erdőtüzek megfékezéséhez.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet legfrissebb jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. A kialakult helyzet miatt nagy a feszültség Görögország keleti szigetein, mindenekelőtt a Törökországhoz közeli Leszbosz és Kósz szigetén, ahol a migránsok többsége partot ér.
Hétfőn 2500 migráns érkezett komppal a görög fővároshoz közeli Pireusz kikötőjébe, velük több mint tizenötezerre emelkedett a görög szárazföldre egy hét alatt érkezők száma. További több ezer ember várakozik arra, hogy azonosítsák, és ezt követően komppal a fővárosba szállítsák, ahonnan más európai országokba juthatnak tovább.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke és Dimitrisz Avramopulosz migrációs és belügyi EU-biztos korábban 33 millió eurós (mintegy tízmilliárd forintnyi) segítséget ígért Athénnak a menekültválság kezeléséhez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve