Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i közgyűlésén is aláhúzta, hogy Európában nem menekült-krízis alakult ki, hanem népvándorlás célpontjává vált a kontinens, amelyben a gazdasági bevándorlók mellett menekültek, illetve külföldi harcosok is részt vesznek.
Bár - ahogy természetéről - a kihívás méretéről sem született konszenzus, a kormányfő szavai szerint az emberáradatnak korlátlan utánpótlása van. Orbán Viktor rámutatott, hogy a magyar határra Szírián kívül Irakból, Pakisztánból, Afganisztánból és az utóbbi időben már a Szaharától délre fekvő területekről is érkeznek emberek, ám Európa nem képes ezt a terhet egymaga viselni, ugyanis ha a nem változnak meg a jelenlegi tendenciák, a kontinens destabilizálódik.
"Ezen tények alapján arra kérem a főtitkár urat, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a teher globális elosztására. A nemzetközi politika minden nagyobb érdekeltjének be kellene fogadnia bizonyos számú migránst egy globális kvótarendszer alapján - húzta alá a magyar miniszterelnök."
A kormányfő kitért arra is, hogy szívből jövő együttérzéssel gondol azokra, akik úgy döntenek, hogy elhagyják otthonaikat, mert ők az embercsempészek mellett, országuk rossz kormányzásának, a háború sújtotta régiók kialakulásáért felelős nagyhatalmi döntéseknek, illetve az európai politika áldozatai, amely teljesíthetetlen elvárásokat ébresztett bennük.
Orbán Viktor úgy látta, hogy a világ vezetőinek erkölcsi felelőssége, hogy visszaadják ezeknek az embereknek otthonaikat és országaikat, ám nem lehet céljuk számukra egy új európai élet kialakítása. Ahhoz viszont, hogy saját otthonaikban kaphassák vissza életüket, békét kell teremteni és támogatni kell gazdaságilag az érintett országokat - fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a muzulmán vallás, amelyet ő tisztel és becsül, nem tehető felelőssé e népvándorlás okaiért, majd beszéde végén aláhúzta, hogy a migrációt rendezett, biztonságos, szabályozott és felelős mederbe kell terelni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve