Eszerint az első negyedévben a német GDP a végleges adatok szerint az előzetes adatokkal megegyező mértékben, ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.
Az előző negyedévben, a 2018-as negyedik negyedévben nulla volt a negyedéves német GDP-növekedés, a 2018-as harmadik negyedévben pedig 0,2 százalékkal csökkent a GDP negyedéves bázison. A tavalyi első negyedévben 0,4 százalék, a másodikban 0,5 százalék volt a GDP-növekedés negyedéves mértéke.
Kapcsolódó
Az előző negyedévihez képest elsősorban a belföldi kereslet lendítette fel a német gazdasági növekedést. A tőkeberuházások 1,2 százalékkal növekedtek negyedéves bázison, az építőipari beruházások pedig 1,9 százalékkal emelkedtek. A lakosság fogyasztási kiadásai 1,2 százalékkal nőttek az idei első negyedévben az előző negyedévihez képest. A lakossági kiadások ilyen mértékű növekedésére legutóbb 2011-ben volt példa.
Növekedett az exportkereslet is az első negyedévben, a javak és szolgáltatások exportja 1,0 százalékkal emelkedett a 2018 negyedik negyedévihez képest. Az import ugyanekkor 0,7 százalékkal nőtt.
Az egy évvel korábbihoz képest az idei első negyedévben ár és naptári kiigazítással 0,7 százalékkal, árkiigazítással 0,6 százalékkal nőtt a német GDP. Az előző negyedévben, 2018 negyedik negyedévében ár és naptári kiigazítással 0,6 százalék, árkiigazítással 0,9 százalék volt a GDP-növekedés éves bázison.
A növekedési impulzust éves összevetésben is a belföldi kereslet adta az első negyedévben. A lakossági fogyasztási kiadások 1,1 százalékkal nőttek, a tőkeberuházások 2,3 százalékkal emelkedtek, az építőipari beruházások pedig 5,3 százalékkal. Az export 1,5 százalékkal, az import 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben éves bázison.
Az első negyedévben 44,9 millió alkalmazott állította elő a német bruttó hazai terméket, 481 ezerrel, 1,1 százalékkal több mint egy évvel korábban. A munkaórákra vetítve az elvégzett munka hatékonysága 0,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az egy munkavállalóra jutó munkavégzési idő kissé nőtt, a munkavállalók termelési hatékonysága pedig ezzel párhuzamosan 0,5 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve