Romániának lesz elegendő földgáza a télen, hiszen folyamatosan töltik fel a tározókat - közölte a kormányfő. A 47 százalékos telítettségi arány azt jelenti: Bukarest sokkal gyorsabban halad, mint ahogy előírta az Európai Bizottság ütemterve.
Románia azt a célt tűzte ki, hogy augusztus 1-ig a gáztárolók 46 százalékos arányban legyenek felöltve, ezt sikerült meghaladni már július első felében, ami annak köszönhető, hogy a betárolt gáz nagy része belföldi kitermelésből származik. A kormányfő szerint a rekordot kedden sikerült elérni, amikor a elraktározott gáz 70 százaléka hazai kitermelésből származott.
Az EU azt a célt tűzte ki, hogy novemberig a tagállamok gáztározói 80 százalékos arányban legyenek felöltve. Ciuca szerint Romániának hamarabb sikerül majd teljesítenie ezt.
Varga Mihály korábban arról beszélt, hogy az ősz, majd a tél közeledtével egyre fontosabb kérdéssé válik, hogyan áll Európa energiabiztonsága. A magyar energiatározók feltöltöttsége 36 százalékos.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve