Magyarországhoz hasonlóan Romániában - és persze számos más országban - is két számjegyű tartományban van az infláció.
Júliusban a román mutató 15 százalékos éves drágulást mutatott a statisztikai hivatal szerint. Ez minimális csökkenést, gyakorlatilag stagnálást jelent a júniusi 15,1 százalékhoz képest.
A Maszol.ro magyar nyelvű romániai hírportál azt írja: a legnagyobb mértékben a földgáz drágult, júliusban 70 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban. Az étolaj ára 51,86 százalékkal emelkedett, a krumplié pedig 41,85 százalékkal.
A nem élelmiszer jellegű termékek átlagban 17 százalékkal drágultak, míg az élelmiszerek 16 százalékkal. A sütő- és malomipari termékek 23,29 százalékkal kerültek többe, mint 2021 júliusában. Az energia drágulása mellett ez annak a következménye, hogy a liszt ára 32,86 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve