A cseh háztartások azzal kerültek szembe a tél közeledtével, hogy a fűtésért többet kell fizetniük, mint korábban - derült ki a Radio Praha összesítéséből. A barnaszénszállítók ugyan öt százalékkal emelték az áraikat, ám ennek ellenére még mindig a széntüzelés az egyik legolcsóbb fűtési mód az országban. Egy átlagos háztartás barnaszén eltüzelésével 44 ezer (542 ezer forint) korona éves fűtési kiadással számolhat.
A távfűtés elterjedt a nagyvárosokban, akárcsak Magyarországon, ám ez is drágult. Részben a szén árának emelkedése miatt, amit a távfűtőművekben elégetnek, részben a szén-dioxid-kibocsátási kvóták drágulása miatt. A cseh háztartások nagyjából 40 százalékában vezették be a távfűtést. Az elektromos áram használata továbbra is a legdrágább fűtési mód, az éves költség 60 ezer korona.
Kapcsolódó
Gázfűtést a cseh háztartások 36 százaléka használ, ennek az előbbiekhez képes közepes a költsége, 53 ezer korona. Végül a vidéki településeken fűtenek fával is. Akik fát égetnek el, azok jól jártak a szújárvánnyal, mert sok fát ki kellett vágni emiatt. Emellett az erős nyári viharok is sok fát pusztítottak el, amelyek felhasználhatók tüzelőanyagnak. A fafűtés éves költsége nem több 43 ezer koronánál. Csehországban még mindig a háztartások 13 százaléka használ szilárd tüzelőanyagokat a fűtésre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve