A Frontex által kiadott tájékoztatás szerint a statisztikai nyilvántartás kezdete, azaz 2008 óta egy hónap leforgása alatt még soha nem regisztráltak 100 ezernél több migránst.
A júliusi adat több mint háromszorosa az előző év azonos havában mért menekültszámnak. Sorrendben ez volt immár a harmadik "rekorder" hónap - júniusban 70 ezer migránst regisztráltak.
Ez év első felében így 340 ezer volt az Európai Unióba érkezett bevándorlók száma, szemben a 2014 első felében összesített 123 500-zal. Tavaly az egész év során összesen 280 ezren érkeztek, vagyis jóval kevesebben, mint 2015 első felében.
A Frontex szerint különösen a Földközi-tenger keleti medencéjében, valamint a Nyugat-Balkánon növekedett a migránsok száma. Ez "példátlan nyomás alá helyezte Görögország, Olaszország és Magyarország határellenőrzési hatóságait". Július folyamán az Égei-tengeren át, főként görög szigetek érintésével csaknem 50 ezren, Olaszországon át 20 ezren, a Nyugat-Balkán felől pedig a magyar hatóságok beszámolói szerint 34 800-an érkeztek - tűnik ki a Frontex tájékoztatásából. Az EU-ba illegálisan érkezők oroszlánrésze Szíriából és Afganisztánból jön, és legtöbbjük Törökország felől jut el Görögországba.
"Ez olyan vészhelyzetet jelent Európa számára, amely valamennyi EU-tagállamtól azt igényli, hogy nyújtson támogatást a határokon tömeges migrációval küzdő országok nemzeti hatóságainak" - idézte a Frontex tájékoztatása Fabrice Leggerit, az ügynökség vezérigazgatóját. A Frontex - tette hozzá Leggeri - felszólította a tagállamokat, hogy nyújtsanak pótlólagos támogatást, küldjenek további felszerelést és embereket a görögországi és a magyarországi határvédelmi tevékenységhez.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve