Vasárnap a kormány képviselője közölte, kivennék a reformból azt a passzust, amely pénzelvonással büntetné a 64 éves koruk előtt nyugdíjba menőket.
"Messze vagyunk még a történet végétől, folytatni kell a nyomásgyakorlást" - mondta hétfőn Laurent Berger, a legnagyobb és egyébként reformpárti szakszervezet, az CFDT vezetője.
Kapcsolódó
Az állami vasúttársaságánál a dolgozóknak csak 4,3 százaléka sztrájkolt hétfőn. Ennek ellenére még mindig fennakadások vannak a közlekedésben, mert a sztrájkolók között sok a mozdonyvezető.
A vonatoknak mintegy kétharmada közlekedik, a párizsi metrók többsége viszont csak a csúcsforgalmi időkben jár.
A szakszervezetek csütörtökre újabb országos tiltakozónapot szerveznek országszerte, amely teszt lehet mindkét fél számára, miközben a kormány továbbra is eltökélt a nyugdíjreform végigvitelében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve