A rendelet általános célja, hogy megerősítse az Európai Unió (EU) energiabiztonságát, mégpedig azáltal, hogy az energiaellátás terén csökkenti a másoktól való függőséget, valamint lehetővé teszi, hogy az unió gyorsabban és hatékonyabban reagáljon az esetleges gázellátási válságokra.
Hozzájárul a belső energiapiac jobb működéséhez is, valamint azt is elősegíti, hogy a tagországok nagyobb bizalom és szolidaritás jegyében működjenek együtt mind egymással, mind pedig az energiaközösség más partnereivel.
A rendelet szerint a kockázati csoportokba sorolt tagállamoknak megerősített regionális együttműködést kell folytatniuk. Az ugyanazon kockázati csoportba tartozó összes tagállamnak közösen regionális szintű megelőzési cselekvési terveket, veszélyhelyzeti terveket és kockázatértékeléseket kell kidolgoznia.
Szélsőséges válsághelyzetekben kötelező lesz egy frissen kidolgozott szolidaritási mechanizmus alkalmazása. A földgázellátási szerződések rendelkezései alaposabb vizsgálat tárgyát képezik majd, továbbá az uniós tagállamoknak az Energiaközösség részére eleget kell tenniük bizonyos kötelezettségeknek, az Európai Bizottság pedig hatásköröket kap arra, hogy koordinálja az EU és az Energiaközösség közötti jogi keret alkalmazását.
Az Európai Tanács 2015 márciusában állapodott meg arról a kötelezettségvállalásról, amelynek értelmében az unió energiauniót alakít ki. Ekkor kérte fel az érintetteket többek között arra, hogy gyorsítsák fel az infrastruktúra fejlesztésére, így például a villamosenergia- és földgázhálózatok összekapcsolására irányuló kezdeményezéseket, különösen az unió peremterületein, hogy garantálni lehessen az energiabiztonságot és egy jól működő belső energiapiac jöhessen létre.
Címlapkép forrása: Shutterstock.com
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve