Mattis, aki az amerikai tengerészgyalogosok parancsnokaként szolgált Irakban, a Pentagonban újságírókkal beszélgetve fejtette ki véleményét. "Az iraki nép választott. Demokratikus folyamat során, olyan pillanatban, amikor sokaknak kétségeik voltak, hogy Irak egyáltalán képes kézbe venni saját sorsát" - fogalmazott a miniszter. Majd hozzátette: "tehát várunk, megvárjuk a végső eredményeket és az iraki nép döntése mellett állunk".
Mattis tábornok 2003-tól szolgált Irakban, akkor, amikor éppen a Muktada asz-Szadr által alapított Mahdi milícia támadta legerőteljesebben az amerikai megszálló erőket. Szadr akkor vált az amerikaiakkal szembeni ellenállás jelképévé - írja az MTI. (Tíz év alatt újjá lehet építeni Irakot?)
A szombaton megtartott iraki parlamenti választások végleges eredménye még nincs meg, de a részleges eredmények szerint az asz-Szajrún, Muktada asz-Szadr pártszövetsége jelentős sikereket könyvelhet el, az eddigi eredmények szerint hat tartományban vezet. A választási kampányban Szadr erősen bírálta az Egyesült Államokat, sőt, Iránt is, amelyhez pedig az iraki síitákat történelmileg is szoros kapcsolatok fűzik. Maga Szadr évekig élt perzsa földön, ám mára már szakított Teheránnal és visszaszorítaná Irán növekvő befolyását.
A hitszónokból nem lehet kormányfő, mert nem jelöltette magát, ám ha pártszövetsége győz, akkor jelölhet miniszterelnököt a várható koalíció élére.
Bár Eric Pahon, a Pentagon szóvivője azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem támogat egyetlen pártot vagy jelöltet sem, "inkább a tisztességes és átlátható választási folyamat mellett áll", elemzők szerint Washington a legszívesebben Haider al-Abádi eddigi miniszterelnököt látná továbbra is a bagdadi kormány élén, de az Abádi vezette Győzelem Szövetség gyöngén szerepelt, a 19 iraki tartományból csupán egyben került az élre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve