Március 4-én a minisztérium a pénzügypiacokon tapasztalt volatilitás növekedésével, az árfolyamok változékonyságával indokolta a devizavásárlás felfüggesztését. Az orosz pénzügyminisztérium február 20-án kezdte meg a nyílt piacon napi 100 millió dollár felvásárlását a nemzeti tartalékalap növelésére, és május végéig mintegy 6 milliárd dollárt tervezett beszerezni. Makszim Oreskin, az orosz pénzügyminisztérium hosszú távú tervezési főosztályának vezetője akkor azt mondta, hogy napi 3,5 milliárd rubelt (1 rubel mintegy 6,4 forint) költenek a tervek szerint devizára, és május végéig mintegy 212 milliárd rubel értékben akarnak devizát vásárolni.
A pénzügyminisztérium pénteken megerősítette, hogy a program újraindulásával továbbra is napi 3,5 milliárd rubelért vesznek devizát. Az összeg azonban csökkenhet, ha megnő a piaci bizonytalanság, a rubel árfolyamának jelentősebb gyengülése esetében pedig felfüggesztenék a programot.
A rubel gyengülésének a megállítására az orosz jegybank 22,3 milliárd dollárt és 2,3 milliárd eurót költött márciusban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve