A földtörvényt tavaly módosította a román parlament, elővásárlási jogokkal nehezítve a termőföld külföldi tulajdonba kerülését, tekintettel arra, hogy január elsején lejárt a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó moratórium.
Miután Basescu pontatlanságokra hivatkozva visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a jogszabályt, múlt kedden a szenátus ezeket kijavította és bevette a módosítások közé azt is, hogy az európai uniós polgárok és jogi személyek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vásárolhatnak termőföldet Romániában. Ezt most a képviselőház is megszavazta és a jogszabály ismét Basescu elé kerül kihirdetésre.
A törvény elővásárlási jogot biztosít az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.
Az átdolgozott törvényszövegbe az is bekerült, hogy az országhatár 30 kilométeres körzetében található földterületeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet eladni: a jogszabály korábbi változatában húsz kilométeres mélységű volt a határsáv.
Erre az előírásra és a gazdákra háruló bürokratikus többletterhekre hivatkozva a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői a tervezet ellen szavaztak, de kisebbségben maradtak. Cseke Attila Bihar megyei képviselő a vita során kifejtette: a törvény nemcsak a külföldiek telekvásárlására vonatkozik, hanem rendelkezései a román állampolgárok közötti adásvételre is érvényesek. A képviselő főleg a határsávra vonatkozó előírást kifogásolta és azt a tulajdonjog szabad gyakorlásának korlátozásaként értelmezte.
A külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül eddig is birtokolhattak termőföldet Romániában. A román sajtó szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ez csaknem 8 százaléka az ország több mint 9 millió hektárnyi megművelt földterületének.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve