Az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt. A párt egyben a koalíció fenntartása mellett foglalt állást.
Kedd délután bizalmi szavazás kellett volna tartani a parlamentben, de Rinne nem várta meg ezt, és benyújtotta lemondását az államfőnek. Sajtóértesülések szerint a politikus Rinne utódját december 12-én választják meg a szociáldemokraták kongresszusán - írta a portál.
Sanna Marin közlekedési és hírközlési miniszter, a párt elnökhelyettese már jelezte, hogy kész átvenni a kormányfői megbízatást. Ha így történik, a 34 éves Marin az ország legfiatalabb miniszterelnöke lesz.
A kormányválság a postássztrájkkal hozható összefüggésbe. A kabinet működésének törvényességét felügyelő hivatalhoz több panasz érkezett Rinnére a sztrájk kezelése miatt. Múlt pénteken lemondásra kényszerült Sirpa Paatero, az önkormányzati ügyekért és postáért is felelős miniszter.
A munkakörülményekkel elégedetlen postások november 11-én léptek sztrájkba, miután több hétig tartó egyeztetések után sem sikerült egyezségre jutniuk az állami munkáltatóval a munkakörülmények javításáról és egy új szakszervezetbe való betagozódásról. A munkabeszüntetés csaknem két hétig tartott, és kiterjedt más ágazatokra, így a légi közlekedésre, a közúti és tengeri fuvarozásra. Végül november 24-én a sztrájkolóknak sikerült megállapodniuk a munkáltatójukkal, a sztrájk aznap véget is ért, de már a következő napon újabb kezdődött. A munkabeszüntetésben mintegy tízezer postás vett részt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve