Az Európai Néppárt (EPP) ifjúsági szervezete, a YEPP döntéshozó tanácsa következő ülésén a napirendjére kívánja tűzni a magyar tagszervezet kizárásáról szóló indítványt. Így határozott a vezető testület keddi videokonferenciáján, amelyen elfogadták a "Fidesz legutóbbi antidemokratikus lépéseiről" szóló sürgősségi határozatot.
Az indítványt 15 ország 19 tagszervezete nyújtotta be, köztük Benelux, skandináv, balti, cseh, görög, ír, olasz, portugál és ukrán ifjú kereszténydemokraták. Az ifjúsági tagozatok zöme olyan pártokhoz kapcsolódik, amelyek nemrégiben Donald Tusk elnökhöz írott levelükben újabb vitát kezdeményeztek a tavaly óta felfüggesztett Fidesz tagságának megszüntetéséről az Európai Néppártban - olvasható a portálon.
A Fidelitas megkérdőjelezi a keddi állásfoglalás elfogadását, mivel a jelenlévőknek csak a fele szavazott rá, ami kevesebb a szabályok által előírt abszolút többségnél. A YEPP vezetősége azonban jogi tanácsot kért a vita eldöntésére, és az megerősítette a jóváhagyó határozatot. A szöveget az 57 jelenlévő közül 28 támogatta, 23 ellene szavazott és hatan tartózkodtak.
A szavazati arányok nem adnak teljes képet arról, hányan támogatnák és hányan elleneznék a Fidelitas kizárását. Többen nem azért nem szavazták meg a határozatot vagy tartózkodtak, mert az Orbán-rendszer hívei, hanem mert meg akarják várni, hogy a kormány visszaél-e a rendkívüli felhatalmazásával - mondta a Népszavának Anders Storgaard, a Konzervatív Ifjúság nevű dán tagszervezet elnöke, a kezdeményezés egyik elindítója.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve