"A véleménynyilvánítás szabadsága, ami lényegi elem a képviselői szerepben, meghalt ezzel a pusztán politikai célú lealacsonyító döntéssel" - mondta Marine Le Pen. "Jobb Szíriából hazatérő dzsihadistának lenni, mint egy olyan képviselőnek, aki szót emel az Iszlám Állam megalázásai ellen" - tette hozzá.
A francia hatóságok 2015 végén indítottak vizsgálatot Marine Le Pen ellen, "erőszakos tartalmú fotók közzététele" miatt. A képviselő a terrormilícia propaganda-felvételei közül hármat tett közzé a 830 ezer követővel rendelkező Twitter-csatornáján, az egyik fotón James Foley amerikai újságíró lefejezett holtteste volt látható. Ez utóbbit később törölte, miután az újságíró családja mély felháborodását fejezte ki.
Kapcsolódó
A politikus "Ez az Iszlám Állam!" üzenettel azután töltötte fel a képeket, miután a BFM francia hírtelevízió egy kommentátora, Jean-Jacques Bourdin, szerinte párhuzamba állította a dzsihadista csoportot és a Nemzeti Frontot.
Az Európai Parlament már márciusban felfüggesztette Marine Le Pen mentelmi jogát ugyanebben az ügyben. A Nemzeti front elnöke júniusig brüsszeli képviselő volt, de miután nemzetgyűlési képviselőnek választották, lemondott az EP-képviselőségéről.
Franciaországban az erőszakos jellegű, terrorizmusra buzdító, pornografikus vagy az emberi méltóságot súlyosan sértő üzenetek közzététele egy év börtönbüntetéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtható abban az esetben, ha azt kiskorúak is láthatják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve